8. osztályos történelem olvasókönyv

Megjelent Charles Kovacs új könyve,

A forradalmak kora

Charles Kovacs nagysikerű történelmi olvasókönyv sorozatának következő részeként, a „Történelem és Mitológia” és „A felfedezések kora” után,elkészült a nyolcadik osztályosoknak szóló kötetA forradalmak kora” címmel, Tolnai Antal kiváló fordításában.

Kedvező előrendelési lehetőség a Waldorf iskolák számára


Az új kötet világtörténelmi áttekintés, különös tekintettel a XVIII-XX. század eseményeire. Magába foglalja a francia és az amerikai forradalmat, valamint az ipari forradalmat. A szerző találó történeteket választott, melyekkel jól ábrázolja az emberiség fejlődésének szövevényes történetét a középkortól kezdve. Figyelemmel kísérhetjük, hogyan épült fel a középkori társadalmi hierarchia, majd pedig hogyan történt meg a személyiség tudatra ébredése a modern időkben. A történelem ezen időszaka a Waldorf-iskolák nyolcadik osztályában kap helyet.
„Talán a legfontosabb dolog, amit a történelemből megtanulhatunk, hogy az emberi tudat, az emberi lélek nem mindig ugyanolyan, hanem az évszázadok alatt a történelem előrehaladtával változik. S ahogy az emberek önállóan kezdtek gondolkodni, nemcsak ismeretlen tengerek felé vették útjukat, nemcsak az eget kémlelték távcsövön keresztül, mint Galileo Galilei, de a földi dolgokra is másképp néztek: nem akartak már meghajolni a tekintély előtt. Ugyan ki értette volna meg akkor, vagy később, a francia forradalom idején, hogy a hármas jelszó szavai, „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”, csak akkor jelentenek valamit, ha elválasztjuk őket egymástól, s mindegyiket egyenként kapcsoljuk a szociális élet egy-egy területéhez. A szabadság a kultúra területéhez kapcsolódik, az egyenlőség a politikai, jogi területhez, a testvériség pedig a gazdasághoz. A francia forradalom idején ezt nem ismerték még fel az emberek. Miközben Franciaországban egy „hangos” forradalom zajlott, a mélyben egy „csendes” forradalom is lejátszódott észrevétlenül. Olyan forradalom volt ez, ami teljesen megváltoztatta az emberek életét, s amely egyszerre hozott hatalmas áldást és szörnyű gyötrelmeket. A forradalom az 1700-as évek második felében kezdődött, és még nem ért véget. A neve: „ipari forradalom”.


A könyv ára: 3.000 Ft

Rendelés:
Miskolci Waldorf Pedagógiai Alapítvány
Kolostori Gábor
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. 
3517 Miskolc, Losonczy u. 64.
Tel/fax: (06 46) 533 309

 

Kiegészítő információk