Az első három osztály
Az első év legfontosabb feladata a szokások kialakítása. Megérkezik az óvodából egy seregnyi kisgyerek, és becsöppen egy egész más világba, mint amiben eddig az óvodában élt. Nem könnyű feladat számára iskolássá válni; megtanulni az osztálytanítóra és egymásra figyelni, megszokni, hogy folyamatosan dolga, feladata van; megtanulni gondosan füzetet vezetni, és még sok-sok más dolgot, ami az iskolás léthez hozzátartozik.
Mindezt legkönnyebben úgy tudjuk megtámogatni, ha a szokások biztonságos keretét építjük a gyerekek köré. Ezek az ismétlődő szokások, már-már szertartások megtartják a gyereket és biztonságot adnak neki. Megnyugtató, hogy tudja, mi fog vele történni: reggel mindig ugyanazzal a fohásszal, dalokkal, versekkel kezdjük a napot. Minden reggel van idő egy kis beszélgetésre. Minden nap széttoljuk a padokat és sok-sok memoritert, verset, éneket, számolós játékot mondunk-mozgunk együtt. Mindig ugyanaz a dalocska jelenti azt, hogy elő kell venni a füzetet, és egy másik, hogy el kell mindent pakolni, mert mese következik. Mégpedig nem is akármilyen: az első osztály hangulatát a tündérmesék határozzák meg, hiszen a gyermek még ebben a világban él, ezt szomjazza, erre van szüksége. A mese, amiben megjelenik a jó és a gonosz harca, és mindig a jó győz, ahol a legkisebb királyfi legyűri a hétfejű sárkányt, ugyanolyan fontos táplálék a hat-hétéves gyerek lelkének, mint a kenyér a testének. Ezért ilyen meséket: magyar népmeséket, Grimm-meséket, stb. mesél az osztálytanító a főoktatás végén, de ilyen mesékből kerekednek ki a betűk is, sőt lehet, hogy egy mese kis hősei keverednek olyan kalandokba, melyek lehetővé teszik, hogy a gyerekek számoljanak.
Ebbe a szépen megformált élő keretbe csöppenthetjük bele nap-nap után az új és új tanulnivalókat. A gyerekek úgy érkeznek szeptemberben az iskolába, hogy égnek a tanulni vágyástól. Ezt a tudásszomjat mindenképpen ki kell elégíteni, hogy a gyerekek minden délben azzal az érzéssel mehessenek haza, hogy ma is sokat tanultak; anélkül azonban, hogy egész nap a padban ülnének és körmölnének. Persze a tanulásnak fontos mozzanata a füzetmunka, de ugyanolyan fontos a ritmikus résznek nevezett verses-dalos-gyermekjátékos mozgásos tevékenységsorozat, vagy a szókincset és szociális érzékenységet fejlesztő reggeli beszélgetés, stb.
A tanévben két epocha váltogatja egymást: a formarajzzal erőteljesen megtámogatott írás-olvasás, valamint a matematika.
Miután mindenkiben tisztázódtak az irányok, pontosan tudja, hol van a fent, lent, jobbra, balra, mi is az az egyenes meg a görbe, fokozatosan megtanulják a nyomtatott nagybetűket írni és olvasni. Nem kell kapkodni, fontos, hogy az első években nagyon széles és mély, nagyon szilárd alapot építsünk, hiszen az elkövetkezendő iskolaévekben erre egy elképesztően magas felhőkarcoló kerül, ami jó alap nélkül igencsak ingatag lehet.
Ugyanez érvényes a matematikára: megtanulnak biztonságosan mozogni, számolni, műveleteket végezni a húszas számkörben.
Mindezt erőteljesen támogatja a többi tantárgy, amelyeket szakórában tanulnak: az euritmia, mint mozgásművészet ami segíti őket a testük megtapasztalásában, az irányok átélésében; a kézimunka, ahol kötés közben a figyelem, a finommotorika, a jobb és bal kéz különböző szerepe kap hangsúlyt; az idegen nyelvek, ahol csiszolódik a hallás, a pontos utánzás; a mozgásórák a rengeteg ugrókötelezéssel, ami a ritmusérzéket csiszolja (ez a számoláshoz elengedhetetlenül szükséges); az énekórák, amik megtanítanak egy hangulatot elővarázsolni és abba belemélyedni; a rajz-és festésórák, amik forma-és színérzéket, igényességet, az alapos munka elvárását tanítják.
A második osztályos gyerekek számára központi téma, hogy mi a jó és mi a rossz. Szélsőségekben él, érez és gondolkozik: egyik pillanatban szeretne nagyon jó lenni, mindenkinek segíteni, a felnőtteknek szót fogadni, másik pillanatban „belebújik a kisördög”. A többiek cselekedeteit is ekképpen ítéli meg: vagy fehér, vagy fekete; középút nincs.
Ezért jó választás, ha olyan történetek veszik körül, melyek ezt a kettősséget tükrözik: egyrészt a szentek legendái, olyan szenteké, mint Ferenc vagy Erzsébet, akiktől szinte emberfeletti jóságot, könyörületességet, szelídséget, önfeláldozást, kitartást lehet tanulni – másik oldalon pedig az állatmesék, melyek humoros módon gúnyolják ki az emberi gyarlóságot. A gyerekek mindkét pólusban magukra ismernek, ezért közel áll hozzájuk.
Ebbe a keretbe ágyazódnak az epochák: írás-olvasás, ahol a nyomtatott kisbetűkkel ismerkednek meg és egyre biztonságosabban haladnak a folyamatos olvasás felé. Tavasszal esetleg elkezdhetik a folyóírást is, ha az formarajzzal jól meg van támogatva, és ha a gyerekek elég érettek hozzá. A matematika kibővül a százas számkörig, számsorok, a szorzótábla elemei egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Új tantárgy a természetismeret, ahol szintén a nyelv képteremtő erejét használva ismerkednek meg a víz körforgásával a természetben.
A harmadik osztály a folyamatos tevékenység és a saját tevékenység általi megtapasztalás éve. A gyerekek teremtenek: élelmiszert, ahogy a földet felszántják, a búzát elvetik, majd learatják és kenyeret sütnek belőle; hajlékot a fejük fölé, amikor házat építenek; ruhát, lábbelit a testükre, amikor a különböző mesterségekről tanulnak, illetve amikor kézimunkaórán sapkát kötnek.
Közben pedig a bibliai teremtéstörténettel ismerkednek meg, valamint olyan ószövetségi történetekkel, melyek segítenek neki ebben az időszakban.
A megtapasztaltakat megfogalmazzák, leírják, immár folyóírással – így jár kéz a kézben az írás-olvasás és a természetismeret, a tanulás és a közvetlen tapasztalás. A matematika is ehhez kapcsolódik, hiszen nemcsak az ezres számkörrel, a helyiértékekkel foglalkoznak, nemcsak az írásbeli műveleteket tanulják meg, hanem a mesterségek, a házépítés kapcsán rengeteget mérnek – megismerkednek a mértékegységekkel.
A negyedik osztály egy olyan korban találja a gyerekeket, amikor egy nagy változás, a kamaszkor előszobájában vannak. Megnő az intellektuális étvágyuk és mindent tudni akarnak. A régi, kisgyermekkori meseviláguk széttörik, ahogy egyre több saját tapasztalatuk lesz az őket közvetlenül körülvevő világról. Pont itt a helye a matematikából a törteknek, de az írásbeli műveleteket is könnyedén megértik immár. Képessé válnak rátekinteni önmagukra, ebben támogatja őket a térkép megismerése, megértése és környezetük lerajzolása felülnézetből, vagy akár „kincses” térképek készítése a honismereti órák keretében. Önmaguk és a környezetük kapcsolatának megértésében segítenek az északi népek mitológiájából olvasott történetek, amik összefoglalják és bemutatják, mintegy a kisgyermekkor allegóriájaképpen, azt ahogyan eddig szemlélték a világot, aminek már vége, de mégsem teljesen, hiszen megújulva folytatódik tovább. A formarajzban is megjelenik az összetettebb látásmód, hiszen a formák kilépnek a síkból, és az alatta, felette vonalak, kuszának tűnő, mégis jobban megvizsgálva, egyszerű minták ismétlődéséből szövődnek. Kézimunka órán is ehhez igazodnak, hiszen ebben az évben a kötést és horgolást a keresztszemes öltés váltja. Hagyományosan ebben az évfolyamban van a legoptimálisabb helyen, a meglehetősen összetett mozgáskoordinációt igénylő síelés elsajátítása is. Az ember és állattan epocha, már a biológia felé kacsint, de az emberből kiindulva, az emberi tulajdonságokat keresi az állatokban. Fönntartva és kiegészítve azt a testvériséget, ami a gyerekek állatokhoz való viszonyát jellemzi. Végül a Hunor Magor monda feldolgozásával jutunk el a tanév végére oda, hogy a töredékessé vált világuk, mégis összeálljon egy új, rendezettebb formába, amit most már a sajátjuknak éreznek.

