Mi az epochális oktatás?


A Waldorf-pedagógia sajátos eleme az epochális oktatás, mely nagymértékben koncentrálja és aktivizálja a gyermek érdeklődését, a tananyagot pedig szervesen felépítve, összefüggő egészként tudja elsajátíttatni velük. 

Az epocha görög eredetű szó, korszakot, időszakot jelent.

Az epochális oktatásban a közismereti tárgyakat nem egész tanévre széthúzottan, hanem nagyjából azonos évi óraszámban, mint más iskolában, de 3-4 hétre összevonva tanulják a gyerekek. Így követik egymást a főoktatás egyes tantárgyai: az anyanyelv, történelem, földrajz, embertan, állattan, növénytan, kőzettan, fizika, kémia, csillagászat, matematika, geometria, stb.

Az egyes epochák alatt a gyermekek mindig annyit végeznek el egy-egy tantárgy anyagából, amennyi megadja nekik azt az érzést, hogy elértek valamit. A gyerekekre jótékonyan hat ez a fajta munkabeosztás, mert nyugodt és fegyelmezett tevékenykedésre szoktatja őket, ami rendkívül fontos egy olyan korban, melyre a szétszórtság és az ingerek túláradása a jellemző.

S mivel egy-egy tantárgy évente kétszer vagy többször kerül sorra, az epochák közötti időszakban a felejtés és felidézés segítségével az ismeret képességgé tud érlelődni. 

Minden gyerek hatalmas tudásvággyal érkezik az iskolába. Ezt a tudásvágyat akkor tudjuk igazán jól, hatékonyan és a gyerekek számára ugyanakkor élvezetes módon kielégíteni, ha egyszerre nem sok területről villantunk fel „morzsákat”, ha nem azt várjuk a gyerekektől, hogy a tantárgyak közt fejüket kapkodva szétszakadjanak, hanem lehetőséget adunk arra, hogy egy bizonyos témában elmerülve azt több oldalról körüljárják, megismerjék. Egyúttal ráadásul ki-ki megtalálhatja azt a megközelítési módot, ami számára a legmegfelelőbb, legyen az intellektuális, művészi vagy akár gyakorlati megközelítés. 

    A képen szöveg, beltéri látható

Automatikusan generált leírásA képen személy, kültéri, talaj, állás látható

Automatikusan generált leírásA képen szöveg, asztal, beltéri, személy látható

Automatikusan generált leírás

Ehhez az epochát pontosan meg kell tervezni, kigondolni a témafelvetést, kihasználni a gyerekek új dolgok iránti lelkesedését, aztán belemélyedni a témába s végül úgy lezárni, hogy egyúttal kaput nyissunk a következő epochára.

Elemi iskolában az epochális oktatás a legjobb módszer az alapvető kulcskompetenciák (anyanyelvi kommunikáció, matematikai kompetenciák) mélyreható és alapos elsajátításához.

Nagyobb gyerekeknél egyértelműen támogatja az önálló gondolkodást, összefüggések feltárását, szempontváltás képességét, önálló kutatómunkát, írott szövegből a lényeg kiszűrését, tehát a kulcskompetenciák majd mindegyikét (anyanyelvi kommunikáció, matematikai, természettudományos és technológiai kompetenciák, a tanulás tanulása, kulturális kompetencia).

Éppen azáltal, hogy az epochális oktatásban nem egyoldalúan közelítünk meg egy témát, lehetőséget teremtünk mindenfajta képességű és szociális hátterű gyereknek, hogy a témához kapcsolódjék és hatékonyan tanuljon az epocha során. Az epocha „testre szabott”, tervezésekor figyelembe vesszük, hogy milyen gyerekek járnak az illető osztályba – nemcsak abban az értelemben, hogy milyen megközelítési módokat alkalmazunk, de még abban az értelemben is, hogy milyen tanítási tartalmak milyen hangsúlyt kapnak az epocha során.

Az epochális oktatás eredményeképpen a gyerekek megtanulják, hogy egyazon témának többféle megközelítési módja lehetséges. Hatására elmélyült munkát, alaposságot tanulnak, igényességet, a felszínesség elvetését. Képesek lesznek kérdéseket feltenni és összefüggéseket feltárni. A nagyobb gyerekek önálló kutatómunkát is tudnak végezni, könyvekből, lexikonokból a lényeges információkat kiszűrni, új szempontok szerint összegyűjteni és akár elő is adni.

   A képen beltéri, padló, személy, személyek látható

Automatikusan generált leírás

A gyerekeket az egyéni eltérések figyelembevételével szólítja meg, kidomborítva minden gyerek azon oldalát, melyben sikeresebb.

A tantárgyakra szétszabdalt órarenddel szemben az epochális oktatás jóval hatékonyabb, hiszen egy jól megtervezett-megtartott epocha  maradandó élményt nyújt a gyerekeknek, aktívan bevonja őket a tanulási folyamatba és ezáltal kevésbé felejtődik el.


Főoktatás

A főoktatás a Waldorf-pedagógia egyik legfontosabb sajátossága. Ezzel a mintegy kétórás foglalkozással kezdődik minden iskolai nap. A tantárgyakat általában három-négy hetes blokkokban tanítjuk. Minden osztály (1-12. osztály, 6-18 éves korig) ezt a rendszert követi.

A főoktatás a képességek változatos és egyre szélesedő skáláját öleli fel: matematikai és irodalmi, tudományos és művészeti ismeretek tárházát nyújtja. A főoktatás minden nap integráns és organikus egészet alkot. A főoktatás és a szaktárgyak témái kapcsolatban állnak egymással.

A tanterv követelményének és az adott osztály szükségleteinek megfelelő tananyagot, tevékenységet és feldolgozási módot az osztálytanító választja ki. A felkészülésre különös figyelmet kell fordítani. A napi visszatekintést követően, a tanár szükség szerint módosíthat az óravázlaton. Arra kell törekednie, hogy minden óra művészi egységet alkosson, ahol a részek összhangban állnak az egésszel, úgy hogy az egészet ritmus járja át, belső összefüggés, feszes szerkezet fogja egybe, s ne pusztán logikusan felépített kapcsolaton alapuló események sorozata legyen. A gyermek fejlődését tekintve rendkívül hasznosnak tartjuk ezt a művészi megközelítést.

A főoktatás olyan tevékenységeket és tananyagot foglal magában, mely a gyermek intellektuális–kognitív, esztétikai–affektív és gyakorlati jellegű tanulásfajtáit célozza meg.

Minden főoktatás az alábbi tevékenységek skáláját öleli fel:

1. Ritmikus rész  —  reggeli mondás, versmondás, ének, hangszeres   zene, fejszámolás, előző anyag ismétlése

2. Fő rész               —  új anyag bevezetése és megvitatása, önálló munka, alapkészségek gyakorlása     

3. Mese/történet  —  mese vagy történet

 

A ritmus szerepe a tanulásban

A Waldorf-pedagógia a tanulás elengedhetetlen részének tartja a ritmust. Az iskolai nap és az iskolaév organikusan strukturált, melyben a koncentráció és ellazulás, a gondolati és gyakorlati tevékenységek, a mozgás és a pihenés, a passzív és aktív részvétel egészséges egyensúlya valósul meg. Minden órán törekedni kell arra, hogy egyenlő arányban vegyük igénybe a gyermek gondolkodását, érzelmeit és akaratát. Minden napnak és minden órának megvan a maga ritmusa.

A ritmus teszi lehetővé, hogy az ismétléseket megújuló érdeklődés kísérje. Ha rendszeresen váltogatjuk a tevékenységformákat, könnyebben fenntartható a figyelem és az érdeklődés, és ez a változatosság fizikailag is ösztönzően hat a gyermekekre. A tanár többféle tevékenységet tervezhet, amit annak megfelelően alkalmazhat, ahogy az adott osztály figyelme megkívánja.

A tanítás ritmusváltásait a tanár rugalmasan kezelheti, és aszerint alakíthatja, hogy a gyermekeknek mire van szükségük. Például egészen másmilyen hétfő reggel tanítani, mint péntek reggel. Ezek a tényezők jelentős szerepet játszanak az órák tervezésében.

Felejtés és emlékezés

Magának a tanulási folyamatnak is előnyére válik a ritmikus megközelítés. A Waldorf- pedagógia különbséget tesz az olyan képességek között, amelyek rendszeres gyakorlást igényelnek (mint az idegen nyelvek, a zene, a matematika és a helyesírás), és az új tananyag bevezetése között. Új tananyagot vagy feladatot a legjobb azután bevezetni, ha a régi anyag már beépült. Más folyamat, és más ritmust is igényel az új képességek megszerzése, illetve ezek készségszintig való begyakorlása.

Egy adott témával 3-4 hétig foglalkozunk intenzíven, azután pihenni hagyjuk, mielőtt újra elővennénk és tudatos szintre emelnénk. A tapasztalatnak bizonyos „ülepedési” időszakra van szüksége, ami alatt a tudás készségszintre emelkedik. Ez a tudás később felidézhető, és építeni lehet rá a következő főoktatásban. A személyes tapasztalat felidézése és egy szélesebb kontextusba integrálása a tanulási folyamat fontos részét képezi.

Az emlékezet fejlődése során különböző változásokon megy keresztül a helyzethez kötött, reflex-szerű memóriától az absztrakt memória kialakulásáig. A Waldorf-pedagógia külön hangsúlyt fektet a különböző típusú emlékezés aktivizálására. A szituatív memóriát az alsóbb osztályok életét szervező egészséges rutin fejleszti, a ritmikus memóriát pedig az olyan szóbeli gyakorlatok serkentik, mint a szorzótábla, a különféle számsorok, versek, közmondások, énekek, vagy az idegen szavak kívülről való megtanulása. Az egyik legfontosabb készség, melyet a tanulók szinte minden órán és naponta gyakorolnak, az aktív visszaidézés: ennek során a tanulók komplex, közösen megélt helyzeteket idéznek fel. A jó memória azon múlik, hogy az egyén képes-e saját tapasztalataival erős identifikációs viszonyt kialakítani. Ezt a legjobban úgy érhetjük el, ha felkeltjük a gyermek érdeklődését, és érzelmi válaszok adására késztetjük.

A másik kulcsfontosságú tényező a memória kialakulása szempontjából a kontextus. Minden ismeretet olyan összefüggésbe kell ágyazni, hogy az értelmet kapjon a gyermek számára. Ez a belső képzelőerőt mozgósító tanítás azért fontos, mert lehetővé teszi, hogy a gyermekek gondolatképeket alkossanak a tanultakkal kapcsolatban. A feszültségmentes környezet is jó hatással van a memória aktivizálására, ezért a tanár igyekezzék nyugodt, ugyanakkor szellemileg éber légkört teremteni az osztályban.

 

A tanulás egymásra épülő szakaszai

A főoktatásban – és a szakórákon is – a tanulás három fázisát különböztethetjük meg egymástól.

Az első szakasz általában egy nap alatt történik – az első napon.

A második szakaszra általában a rákövetkező, a második napon kerül sor.

A harmadik szakasz, vagy fázis eltarthat napokig, hetekig, vagy néhány esetben akár évekig is, mivel a harmadik szakasz legfőbb célja az, hogy ne rögzült és befejezett, hanem alakulóban lévő és élő fogalmakat hozzon létre.

 

A befejezetlen és organikus fogalmak alkalmazásával a tanulók időt és lehetőséget nyernek arra, hogy azokat egy feldolgozási, beépítési és növekedési folyamaton keresztül igazán sajátjukká formálják. Ezzel a módszerrel a diákok differenciáltan sajátíthatják el az óra anyagát, amely jelentéssel telik meg számukra. A tanítás így alakul át tanulássá.

Első szakasz

A tanár előadja az új anyagot, vagy új tapasztalatokat tár a tanulók elé. A gyermekek befogadják, megtapasztalják az újonnan hallottakat – látottakat, és az anyag az óra végére a kezdeti irányított gondolkodás szintjéről remélhetőleg memóriájuk mélyebb rétegeibe süllyed. Ha az anyag túl absztrakt, emészthetetlenné válhat a gyermekek számára; ha viszont a tanítás strukturálatlan vagy kaotikus, nem biztos, hogy megragadja a gyermekek figyelmét, ez fordul elő például az unalmas vagy fárasztó órák esetében.

 Második szakasz

A második napon, mikor már aludtunk egyet az előző nap tapasztalataira, megkérjük a gyermekeket, hogy idézzék vissza az előzőleg hallottakat. Az ezt követő folyamatban, mely az eddigiek ismétléséből, vitából és a súlypontok kiemeléséből tevődik össze, azt várjuk a tanulóktól, hogy kreatív módon, egyéni és differenciált tudásukat tükrözve számoljanak be a tanultakról. Ez az a fázis, amikor a véleményalkotás folyamata zajlik. Most válik igazán a tanulók sajátjává a tananyag.

Sokan úgy vélik, hogy maga az alvás is lényeges szerepet játszik a tanulásban. Azt tudjuk, hogy az agyban meghatározó szenzoros információk áramlanak az alvás felszíni, REM fázisában és a mély alvás alatt. Gyakran megfigyelhetjük, hogy másnapra sokkal jobban integrálódnak az előző napi tapasztalatok.

Harmadik szakasz

Ahogy a gyermekek az általános iskola osztályaiban egy analitikus, oksági alapon nyugvó gondolkodás kialakulása felé haladnak, úgy válik fontosabbá, hogy ez a harmadik fázis az órák tudatosan megtervezett elemévé váljék. Ebben a szakaszban az értelem újabb fejlődési lépést tesz a fogalmi gondolkodás irányába. A tanulókat különböző tapasztalatok, vélemények és perspektívák irányított szintézisén keresztül tudományos törvények és fogalmak megértéséhez segítjük. Az első lépésben elültetett magok mostanra szárba szöknek, s a tapasztalás, a felejtés és a kreatív emlékezés, valamint az egyéni megnyilvánulásokon keresztül élő, mozgékony, a valóságban gyökerező fogalmi virágokat hoznak. A kisebb gyermekeknek képi formában bevezetett, élő fogalmakat a gyermekek idősebb korában újra felidézzük. A tanterv belső struktúrája megkönnyíti ezt a spirális tanulási módszert, amely a korábbi tapasztalatokra épít.

Tanulás tankönyvek nélkül

A Waldorf-iskolákban a tanítás záloga és a tudás forrása nem a tankönyv, hanem a tanár. Ő választja ki azt az anyagot és tanulási formát, amely a gyermekek adott csoportjának megfelel. Így van ez minden tantárgy esetében.

Az, hogy a tanár gondosan előkészíti az óra anyagának a képi megfogalmazást mozgósító, a szóbeli és a gyakorlati összetevőit, felkelti a tanulók érdeklődését, és növeli a tanár tekintélyét a gyermekek szemében.

Segédkönyvek, szótárak, atlaszok, vagy más kézikönyvek használata hasznos lehet, de mindig a tanár által előadottak alátámasztására használjuk őket.

12 éves korukra (6. osztály) a tanulóknak egy sor olvasási és információszerzési technikát kell elsajátítaniuk, hogy el tudják végezni az óra anyagához kapcsolódó feladatokat.

Hagyományos értelemben vett tankönyvek tehát a Waldorf-iskolában nincsenek, a gyerekek nagy alakú, sima fehér lapokkal teli füzetekbe dolgoznak. Ez az epochafüzet, mely füzet és tankönyv egyben, amit a diákok, mint kódexírók – elsőtől az utolsó osztályig – minden nap vezetnek (a tananyagot írásban rögzítik, képekkel illusztrálják) az aktuális epochának megfelelően. Az epochafüzetek tartalmát a főoktatáson elhangzottak adják. Ezt gazdagítják a tanulók által készített teljesen egyedi rajzok, ábrák. A füzetek így egyaránt tükrözik az osztályban közösen, illetve az egyes diákokban végbemenő folyamatokat. Így joggal mondhatjuk, hogy az epochafüzet több, mint tankönyv. Olyan alkotás, mely tartalmánál és képi jellegénél fogva tovább is használható a későbbi tanulmányok során.