A Hámori Waldorf Iskola Tanári Kollégiuma

várja azokat a fiatal, akár pályakezdő pedagógusokat,

akik szívesen részt vennének egy nagy múltú, független, önigazgató iskola aktív pedagógiai tevékenységében, kutatómunkájában,

nyitottak a múlt értékeit tisztelő és a jelen kihívásait szem előtt tartó  Waldorf-pedagógia iránt.

2019. augusztus 15-ig a következő állások betöltésére várjuk a jelentkezőket :

2020/21-es tanévben induló elsős osztály osztálytanítója

Euritmia tanár

Fizika szakos középiskolai tanár

Földrajz szakos középiskolai tanár

Feladatok:

 Az osztálytanító 8 éven át kíséri tanítványait, 1-8-ig osztályig tanítja a tantárgyak nagy részét, szervezi az osztály közösségi életét. A leendő osztálytanítót a 2019/20-as tanév második félévétől teljes állású napközis tanárként tudjuk foglalkoztatni. A napközis foglalkozások megtartása mellett feladata lesz a következő év osztálytanítói feladataira való felkészülés.

Az euritmia tanártól azt várjuk, hogy  az euritmia tantárgy tanítása (1-12. évfolyamokon) mellett segítsen az iskola művészeti életének alakításában, az ünnepek hangulatának megteremtésében. Várjuk azoknak az euritmistáknak a jelentkezését is, akik részmunkaidőben vagy óraadóként tudnak euritmia tanítást vállalni iskolánkban, akár epochális keretek között is.

A fizika és a földrajz tanár feladata 7-13. évfolyamokon a fizika és a földrajz tantárgyak tanítása főoktatásban, a tanulók felkészítése az érettségi vizsgára. Aktív részvétel az iskola pedagógiai munkájában, elsősorban a középiskolai élet, projektek, ünnepek szervezésében.

Bérezés: a közalkalmazotti bértábla alapján, de pályakezdő jelentkezése esetén egyéni megállapodásra is van lehetőség.

Elvárásaink:

Az állások betöltésének feltétele, hogy a jelentkező rendelkezzen a megfelelő végzettség és szakképzettség mellett waldorf tanári képesítéssel, vagy vállalja, hogy a munkába állástól számított két éven belül elkezdi valamelyik akreditált posztgraduális Waldorf-tanár alapképzést.

Jelentkezés módja:

Elektronikusan a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. email címre,  vagy postai úton benyújtott pályázat, mely a következőket tartalmazza:

  • Szakmai önéletrajz
  • Motivációs levél.
  • Ajánlás(ok), referencia
  • Az állás betöltéséhez szükséges végzettségét igazoló dokumentum(ok) másolata(i)

A lehetőleg kézzel írt motivációs levélben kérjük, a jelentkező térjen ki arra, hogy pedagógusként eddig milyen kihívásokat, nehézségeket, sikereket élt meg, milyen fejlődési utat járt be, milyen további szakmai tervei, célkitűzései vannak. Mi motiválja a jelentkezésben, miért szeretne az iskolában tanítani.

Jelentkezés határideje: 2019. június 15.

A jelentkezőket személyes beszélgetésre fogjuk hívni.

Kiegészítő információk