Történetünk
A Miskolci Waldorf Pedagógiai Alapítvány 1991-ben jött létre. Az iskolakezdeményezés a Bársony János úti óvoda Waldorf csoportjából indult ki. Néhány lelkes szülő és az óvónők belekezdtek az iskolaalapításba. 1992 szeptemberében a felsőhámori iskola épületében elindult az első osztály.
1994-ben az iskola ingyenesen megkapta az önkormányzattól az épület használati jogát. 1998-ban svájci Waldorf-barátaink biztosították az épület megvásárlásához szükséges összeg felét, a szülők pedig nem kis erőfeszítéssel a másik felét. A gyereklétszám a kisebb-nagyobb válságok ellenére dinamikusan növekedett, így hamar kinőttük az épületet. Az iskolához tartozó szolgálati lakás átalakítása újabb komoly kihívást jelentett a szülőknek, de vállalták, mert szükség volt újabb tantermekre.
2000-ben elindult a középiskola, és nyilvánvalóvá vált egy újabb bővítés szükségessége. 2003-ban már sok tanár és szülő kitartó forrásteremtésének, valamint jelentős nemzetközi Waldorf-támogatásnak köszönhetően egy nagyobb épületben kezdhettük az évet. Egy új szárny épült az udvarra két tanteremmel és egy alagsori kézműves műhellyel, valamint a rövid szárny tetőtere is nagyon fontos, hasznos terekkel bővült.
2009-ben nagy válságon ment át az iskola. Ez volt történetünk második krízise, sok gyerek elment egyszerre, de az itt maradó családok és tanárok, akik töretlenül kitartottak a Waldorf-értékek mellet, nem adták fel. Példás áldozatvállalással, összefogással sikerült újjászervezni és megtartani az iskolát.
Az iskola ismét növekedésnek indult, és egyúttal szembesültünk épületünk méretével, kerestük az utakat, hogyan bővíthetnénk a tantermek számát. 2010-ben a kurátoraink kitartó munkájának köszönhetően megkaptuk az önkormányzattól az üresen álló Sas utcai iskolaépület használati jogát, de öt év kellett ahhoz, hogy valóban birtokba vegyük.
Szülői összefogással, jelentős hitel felvételével újítottuk fel az épületet, így 2015 szeptemberében már ott kezdték a középiskolások a tanévet.
Azóta két épületben élünk, Hámorban az 1-8. osztály, a Sas utcán a gimnázium. Tudatosan törekszünk arra, hogy az élő kapcsolat megmaradjon így is a gyerekek között, közösek az ünnepeink, hol az egyik, hol a másik épületben tarjuk rendezvényeinket, valamint egyes epochákon, foglalkozásokon a gyerekek a másik épületbe mennek tanulni.
Végre elegendő térrel rendelkezünk, de ez csak pillanatnyi állapot. Nincs tornatermünk, saját iskolakertünk, játszóterünk, a Sas utcai épület sincs még a tulajdonunkban, nincs elég nagy méretű közösségi terünk, ahol a több mint 200 gyerek és a felnőttek kényelmesen elférnének. Így az, hogy kényelmesen hátra dőljünk, még messze van. Harminc évvel ezelőtt talán senki sem sejtette, hogy itt tartunk majd 2021-ben, de mi a következő harminc évre készülünk… egyelőre…